A csodák, vagy a tudomány és Biblia kérdésénél szoronga­tóbb, azaz elevenbe vágó kérdés, hogy miért szenvednek ártat­lan emberek, miért születnek vakon csecsemők, miért huny ki egy ígéretes élet, amikor még növekvőben van, vagy miért van társadalmi igazságtalanság. Miért vannak háborúk, melyekben emberek ezreit ölik meg, gyermekek égnek meg a felismerhe­tetlenségig, és sokan egy életre megnyomorodnak?
Az az általános törekvés, hogy Istent okoljuk a rosszért és szenvedésért, és minden felelősséget rá hárítunk.
Erre a mélyreható kérdésre nincsenek könnyű válaszok. Olyan kérdés ez, amelyet nem kezelhetünk felszínesen, sem mereven ragaszkodva az elvekhez. Idézhetnénk egy híres kife­jezést: „Azok nem ismerik a sebhelyet, akik sohasem kaptak sebet." Van azonban néhány tényező, melyet szem előtt kell tartanunk.
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten tökéletesnek te­remtette az embert. Az ember nem gonosznak teremtetett. Azonban, mint emberi lénynek megvolt a választási képessége, vagy engedelmeskedik Istennek, vagy nem. Ha az ember enge­delmeskedett volna Istennek, sohasem lett volna baj. Végtelen élete lett volna az Istennel való barátságban, a benne és a te­remtésében való örvendezésben. Ez volt Isten szándéka, ami­kor megteremtette az embert. Azonban az első ember fellázadt Isten ellen - és mi mindannyian megismételjük ezt a lázadást. „Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett" (Róm 5,12). Az ember felelős a bű­nért - nem Isten.
Sokan kérdezik: „Miért nem teremtette Isten olyannak az embert, hogy ne tudjon vétkezni?" Tudott volna ilyen embert is teremteni, de ha ezt tette volna, akkor nem emberi lények len­nének, hanem gépek. Szeretnél-e házastársul egy beszélő ba­bát? Igen, soha nem lenne nézeteltérés, soha egy olyan szó vagy tett sem, amely szomorúvá tenne. De soha nem lenne szerelem sem. A szerelem önkéntes. Isten nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy olyannak teremtsen bennünket, amilyenek va­gyunk. Mindenesetre ezt tette, és nekünk szembe kell néznünk a valósággal.
Azt is el kell ismernünk, hogy Isten elpusztíthatta volna a gonoszt, ha úgy akarja. Jeremiás emlékeztet bennünket: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma" (JSir 3,22). Eljön az idő, amikor megsemmisíti a rosszat a vilá­gon. A közbenső időben Isten szeretete és kegyelme uralkodik, és könyörületének és bűnbocsánatának ígérete nyitva áll.
Ha Isten ma eltörölné a gonoszt, akkor ezt teljesen tenné. Cselekedete kiterjedne a mi hazugságainkra is, személyes" tisz­tátalanságainkra is, szeretetnélküliségünkre és jótéteményeink elmulasztására. Tegyük fel, hogy Isten úgy rendelkezne, hogy ma éjfélkor minden gonosz eltávozik a világmindenségből -melyikünk lenne még itt éjfél után?
Isten tett valamit a gonosz kérdésében. A lehető legkifeje­zőbb, legdrágább és leghatásosabb dolgot tette, amikor Fiát ha­lálra adta a gonosz emberért. Lehetséges az embernek megme­nekülnie Isten bűn és gonosz feletti elkerülhetetlen ítélete alól. Lehetséges a gonosz hatalmát is megtörni, ha az Úr Jézus Krisztussal személyes kapcsolatba lépünk. A gonosz kérdésére a végső válasz, személyes szinten, Jézus Krisztus szentséges halálában található meg. (Róm.5,8.) "Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg,hogy mikor még bűnösök voltunk Krisztus érettünk meghalt."