Krisztus visszatérésének jelei

A Szentírás Krisztus eljövetelének nemcsak módját és célját nyilatkoztatja ki, hanem ismerteti azokat a jeleket is, amelyek előrevetítik e rendkívüli esemény közelségét. A második adventet meghirdető első jel Krisztus mennybemenetele után több mint 1700 évvel következett be. Ezt más jelek követték, amelyek szintén azt bizonyították, hogy Krisztus visszatérése nagyon közel van.

Jelek a természet világában. Krisztus megjövendölte, hogy „lesznek jelek a Napban, Holdban és csillagokban" (Lk 21:25). Közelebbről meg is határozta, hogy „a Nap elsötétedik, és a Hold nem fénylik, és az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel" (Mk 13:24-26). János még azt is látta, hogy nagy földrengés fogja megelőzni az égi jeleket (Jel 6:12). Ezek a jelek mind az 1260 éves üldözés végét jelzik (lásd a 12. fejezetet).

1. A föld bizonyságtevése. E prófécia beteljesedéseként történt 1755. november 1én „a legnagyobb ismert földrengés".^[2] Ennek a katasztrófának a hatása, amelyet a lisszaboni földrengésként említenek, észlelhető volt Európában, Afrikában és Amerikában. Csaknem 4 millió négyzetmérföldre terjedt ki. Epicentruma Portugáliában, Lisszabonban volt, ahol néhány perc leforgása alatt a földdel egyenlővé tett köz- és lakóépületeket, sok ezer ember halálát okozva.^[3]

Míg a földrengésnek nagy fizikai hatásai voltak, a kor emberének gondolkodására gyakorolt befolyása ugyanolyan jelentős volt. Sokan, akik akkor éltek, felismerték benne a végidő prófétikus jelét^[4], és komolyan kezdtek foglalkozni Isten ítéletének és az utolsó napoknak a gondolatával. A lisszaboni földrengés ösztönzést adott a prófécia tanulmányozására.

2. A Nap és a Hold bizonyságtétele. Huszonöt évvel később feltűnt a próféciában említett következő jel - a Nap és a Hold elsötétedése. Krisztus világossá tette e jel beteljesedésének idejét - hogy az az 1260 éves pápai üldözést követi, amelyről a Szentírás máshol szól (Mt 24:29; lásd e könyv 12. fejezetét). De Jézus azt mondta, hogy e jeleket megelőző nagy nyomorúság megrövidül (Mt 24:21-22). A reformáció és az abból támadt mozgalom hatására az üldözés valóban megrövidült, úgy, hogy a XVIII. század közepére majdnem teljesen meg is szűnt.

E prófécia beteljesedéseként 1780. május 19-én rendkívüli sötétség szállta meg az észak-amerikai kontinens északkeleti részét.^[5]

Ezt az eseményt felidézve, Timothy Dwight, a Yale Egyetem elnöke ezt mondta: „1780. május 19. nevezetes nap volt. Sok házban gyertyát gyújtottak; a madarak elcsendesedtek, és eltűntek, a házi szárnyasok pedig elpihentek az ólban... Általánosan az a vélemény uralkodott, hogy az ítélet napja közel van."^[6]

Samuel William Harward jelentette, hogy a sötétség „délnyugatról közeledett a felhőkkel, „délelőtt 10 és 11 óra között, és a következő éjjel közepéig tartott", változó mértékben és ideig a különböző terepeken. Egyes helyeken „nem tudták a szabadban elolvasni a megszokott nyomtatott betűket"^[7] Samuel Tenny véleménye szerint „a következő este olyan sűrű volt a sötétség, amire talán nem volt példa azóta, hogy a Mindenható parancsára létrejött a világosság... Ha a világegyetemben minden égitest átláthatatlan árnyékba burkolózott volna, vagy megszűnt volna létezni, a sötétség akkor sem lehetett volna teljesebb."^[8]

Azon az estén 9 órakor felkelt a telihold, de a sötétség éjfél utánig tartott. Amikor a Hold láthatóvá lett, olyannak tűnt, mint a vér. János, a Jelenések könyvének írója, megjövendölte ennek a napnak a rendkívüli eseményeit. A földrengés után - írta - a Nap „feketévé lőn, mint a szőrzsák, és a Hold... mint a vér" (Jel 6:12).

3. A csillagok bizonyságtevése. Mind Krisztus, mind János beszélt arról, hogy csillaghullás is fogja jelezni Krisztus eljövetelének közelségét (Jel 6:13; vö. Mt 24:29). Az 1833. november 13-i meteoreső - a történelem legnagyobb területre kiterjedő csillaghullása - beteljesítette ezt a próféciát. A becslések szerint egyetlen megfigyelő óránként átlagosan 60 000 meteort láthatott.^[9] Ez a látványosság észlelhető volt Kanadától Mexikóig, és az Atlanti-óceán közepétől a Csendes-óceánig.^[10] Sok keresztény felismerte benne a bibliai prófécia beteljesedését.^[11]

Egy szemtanú azt mondta, hogy „alig volt hely az égbolton, amely ne telt volna meg minden pillanatban ezekkel a hulló csillagokkal, és általában nem lehetett sem-mi sajátos különbséget észlelni a megjelenésükben; de időnként csoportokban hullottak - emlékeztetve a fügefára, amely ‘hullatja éretlen gyümölcseit, amikor nagy szél rázza'".^[12]

Jézus azért adta e jeleket, hogy a keresztényeket ráébressze jövetelének közelségére, és hogy örömmel várakozva, teljesen felkészüljenek erre az eseményre. „Amikor pedig ezek kezdenek meglenni - mondta -, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok." Majd hozzáfűzte: „Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat. Amikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár. Ezenképpen ti is, amikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa" (Lk 21:28-31).

A föld, a nap, a hold és a csillagok csodálatos bizonyságtétele, amely a Krisztus által megjövendölt időben pontos sorrendben következett be, sok ember figyelmét a második adventről szóló próféciákra terelte.